nagyon várom a következő fekete-fehér anyagodat... és úgy érzem egyébként szükséged is lenne rá, mert a képi tisztaságnak ezen a szintjén állni egy lelki tisztaságot is eredményez. Ebbe az állapotba pedig jó érzés visszazuhanni, főleg ha már eleged van abból, hogy mindent te tervezz meg és helyezz el a képen. (Persze lehet, hogy csak én működöm így és számodra más okoz lelki örömet.) Nekem amik eszembe jutnak a sorozatodat nézve, az három dolog: a csend, a magány és a szerelem. Utóbbi két érzés egymással ugyan ütköztethetők, mégis rájuk találok, ahogy elmerengek a képeken. Nem fogok sorra menni és képelemzésekbe bocsátkozni, hogy melyik miért jelenti azt amit. A vihar előtti csend állapotát ábrázolják a képek, melyekben olyas valami készül, ami több mint egy puszta természeti jelenség. Legyen az vihar, vagy egy egészen szélsőséges érzet mely számomra az utolsó képben válik bizonyossá, amint a fának törzsét kiégető fény szinte apokaliptikus hatást kölcsönöz a képnek, hogy a következő pillanat már csak egy tejfehér köd felfő lenne. A természet erejével párhuzamban a bennem lejátszódó érzések, egy mélyről induló hangskálán folyamatosan váltakozó dinamikát mutatnak. Ott vannak a képen a magányérzet múlhatatlan órái és a felfokozott érzékek másodperceinek töredékei amely idő leforgása alatt megtörténik az expozíció. A te expozícióid pedig nem hagynak nyugodni, látszólag megnyugtatnak mégis szerelembe esek. Ezt a két különböző érzelmi hatást pedig nagyon kevesen tudják úgy elkövetni, ahogyan te.
nagyon várom a következő fekete-fehér anyagodat... és úgy érzem egyébként szükséged is lenne rá, mert a képi tisztaságnak ezen a szintjén állni egy lelki tisztaságot is eredményez. Ebbe az állapotba pedig jó érzés visszazuhanni, főleg ha már eleged van abból, hogy mindent te tervezz meg és helyezz el a képen. (Persze lehet, hogy csak én működöm így és számodra más okoz lelki örömet.)
VálaszTörlésNekem amik eszembe jutnak a sorozatodat nézve, az három dolog: a csend, a magány és a szerelem. Utóbbi két érzés egymással ugyan ütköztethetők, mégis rájuk találok, ahogy elmerengek a képeken. Nem fogok sorra menni és képelemzésekbe bocsátkozni, hogy melyik miért jelenti azt amit.
A vihar előtti csend állapotát ábrázolják a képek, melyekben olyas valami készül, ami több mint egy puszta természeti jelenség. Legyen az vihar, vagy egy egészen szélsőséges érzet mely számomra az utolsó képben válik bizonyossá, amint a fának törzsét kiégető fény szinte apokaliptikus hatást kölcsönöz a képnek, hogy a következő pillanat már csak egy tejfehér köd felfő lenne.
A természet erejével párhuzamban a bennem lejátszódó érzések, egy mélyről induló hangskálán folyamatosan váltakozó dinamikát mutatnak. Ott vannak a képen a magányérzet múlhatatlan órái és a felfokozott érzékek másodperceinek töredékei amely idő leforgása alatt megtörténik az expozíció. A te expozícióid pedig nem hagynak nyugodni, látszólag megnyugtatnak mégis szerelembe esek.
Ezt a két különböző érzelmi hatást pedig nagyon kevesen tudják úgy elkövetni, ahogyan te.